glitter-graphics.com
ISTEN ÁLD MEG A SZÉKELY-MAGYART !!!
********************************
,,Ember vésd szívedbe,hogy ez a Föld
midig Székely volt és az is marad,,
,,Ma a székely a legmagyarabb magyar, s a magyarnak,
hogy újra igazán magyarrá lehessen,
előbb székellyé kell válnia!!!"
midig Székely volt és az is marad,,
,,Ma a székely a legmagyarabb magyar, s a magyarnak,
hogy újra igazán magyarrá lehessen,
előbb székellyé kell válnia!!!"
Ihaj-csuhaj,ősnemzet!
**********************
A Hun-Székely-Magyar,akik Nimród király leszármazottai az ŐSNEMZET!
***********************************************************************
A Székely himnuszt az idők folyamán többször is kiegészítették. Legutóbb Pap Gábor 2002-ben. (Az eredeti és a Pap Gábor-féle szöveg dőlt betűvel.)
....de van egy még ősibb székelyhimnusz !
....de van egy még ősibb székelyhimnusz !
Az egész székelyhimnusz szövege:
|
|
|
Mivel én is székely vagyok, akkor először CSABA királyról...
Amikor Atilla meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Mert Atillának annyi fia volt, hogy mint egy népet, mégse lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni. De a ravasz német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott. A hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának a fia volt. Mind a két fiú uralkodni kezdett, de végül a kard döntött közöttük.
Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor azonban Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két hétig folyt a küzdelem, míg végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg. Ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől.
Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Ezenfelül még megmaradt háromezer hun, akik Csigle mezején telepedtek le. Ők azonban annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték, és az ország keleti részére költöztek.
A székelyek a hunok utódai, bár származásuk, idegennel nem kevert vérük, szigorú szokásaik és földjeik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól.Mi a székelyek, még nem felejtettük el a szittya betűket, botokra felvésve szívesen használjuk ezeket,ez a székely rovás írás. A keleti rovásírást, az ómagyar nyelvhez bővített formában, területi elzártságuk miatt tudták a székelyek legtovább megőrizni !
Ez az egyik legrégebbi írásmód , a népünk ősírása, amit sajnos ma már nem használunk....
Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt.
Az égboltozat Tejútján, amelyet azóta a Hadak Útjának neveznek, egy lovascsapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a Hadak Útján némán visszatért a magas égbe.
Mindezek után a székelyek híven őrizték az erdélyi határt. Amikor meghallották, hogy a magyarok Szkítáiból elindultak, és Pannóniába akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyarok is megörültek.
*****************************************
forrás: saját,inenn-onnan,HUPonthu,stb...
CSABA KIRÁLYFI ROCK OPERÁJA
**********************************************************
EREDETÜNK :
Erdélyben a székelység már a honfoglalás előtt itt élt !
Egy része a hunoknak ideérve letelepedett eme csodálatos erdőkkel,mezőkkel borított területre ....és itt is maradtak,amikor a honfoglalás megtörtént, ők már rég itt voltak...
A régészet új eredményei döntő fontosságú érvek a székelyek magyar származását bizonyító új nyelvészeti vizsgálatok mellett. Egy körös-körül az ország lakatlan peremén élő, Erdélyben már a 11. században is a keleti és déli peremövezetben lakó, török nyelvű népesség okvetlenül megőrizte volna nyelvének legfontosabb szavait és elemeit. Kivált, amióta tudjuk, hogy a székelyek ősei már a 12. századtól földrajzilag is jól elkülönültek a magyarság erdélyi tömbjétől. A valóságban a székelység különböző magyar nyelvjárásokat őrzött meg bámulatos tisztaságában, tehát a magyarság különböző csoportjaiból verbuválódott határőrség leszármazottja, s nem valamely idegen etnikum csodás kövülete.
*************************************************************
A székely rovásírásunkról
Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor azonban Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két hétig folyt a küzdelem, míg végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg. Ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől.
Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Ezenfelül még megmaradt háromezer hun, akik Csigle mezején telepedtek le. Ők azonban annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték, és az ország keleti részére költöztek.
A székelyek a hunok utódai, bár származásuk, idegennel nem kevert vérük, szigorú szokásaik és földjeik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól.Mi a székelyek, még nem felejtettük el a szittya betűket, botokra felvésve szívesen használjuk ezeket,ez a székely rovás írás. A keleti rovásírást, az ómagyar nyelvhez bővített formában, területi elzártságuk miatt tudták a székelyek legtovább megőrizni !
Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt.
Mindezek után a székelyek híven őrizték az erdélyi határt. Amikor meghallották, hogy a magyarok Szkítáiból elindultak, és Pannóniába akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyarok is megörültek.
*****************************************
forrás: saját,inenn-onnan,HUPonthu,stb...
CSABA KIRÁLYFI ROCK OPERÁJA
**********************************************************
A SZÉKELYEK
mindig híresek voltak, hogy
furfangósak,viccesek !!!
Íme néhány székelyekről szóló vicc......
Két székely beszéget:
- Te! A fiam belepisilte a nevét a hóba!
- És?
- De a te lányod kézírásával!
**************************
Kolozsváron János és Pista kocsmázni mennek.
Futva közeleg feléjük egy úr:
- Legyenek szívesek, mondják meg, hol van az
állomás. - kérdi románul. Mire János:
- Mi nem tudni.
Az úr továbbszalad, Pista pedig megkérdi:
- Te János, miért nem mondtad meg, hogy hol
van az állomás? Lekési az az ember a vonatot!
- Hagyd csak! Azt mondják, hogy már 2000 éve
itt vannak, tudhatnák, hogy hol van az állomás!
**************************
Csiki székely utazik a vonaton, de nincs
jegye. Az ellenőr az első állomáson lerúgja a vonatról, de neki sikerül újra
felkapaszkodnia. A következő állomáson megismétlődik a jelenet, majd amikor már
vagy harmadszor rúgja le a vonatról, megkérdezi az ellenőr:
- Tulajdonképpen hova akar menni?
- Brassóba, ha kibírja a fenekem.
****************************
Az öreg székely a lakodalomban kimegy vizelni.
Mellette ott könnyít magán a fiatal plébános is, aki az új párt összeadta. Az
öreg átnéz, majd odaszól:
- Plebános úr, nem cserélünk szerszámot?
- Miért, Jóska bátyám? - kérdi a pap.
- Hát csak azért, mert maga az enyémmel még
tudna misézni.
*****************************
Az öreg székelynek 100 litert tejelő Riska tehene
van, csodájára is jár az
ország-világ. Kimegy a bácsihoz a riporter is
érdeklődni:
- Bácsika! Hogy lehetséges, hogy az ön tehene
ennyi sok tejet ad?
- Áááá, semmiség az egész, minden a
kedvességen múlik.
- ??
- Minden reggel kimegyek az istállóba és
megkérdem a Riskát, hogy "Mi lesz ma vacsorára? Tej vagy marhasült?"
******************************
Bemegy a székely legény a kocsmába és
elkiáltja magát:
- Ki meri megütni az apámat?!
Néma csend, a legény még egyszer elkiáltja
magát:
- Ki meri megütni az apámat?!
Erre odalép egy szekrény nagyságú ember és
durr, az apának egy nagy pofont lekever.
Erre a székely legény:
- Jöjjön innen édesapám, mert itt még
agyonverik magát!
*****************************
Megy egy székely az utcán, kutyát lóbálva a fején.
Ezt meglátja egy székely apó, és csak rákérdez:
- Hé te, miért lóbálod azt a kutyát a fejed
fölött?
- Örömet szerzek neki!
- Mikor lesz ennek a kutyának így öröme?
- Majd ha leteszem a földre...
*****************************
Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva,
mint a rajzszög, s a kocsmából hazafelé tart a szekéren bóbiskolva. Ezt
meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.
- Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd
lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset
lesz belőle.
Az öreg székely csak mordul rá egyet. A rendőr
intézkedés gyanánt a következőket mondja:
- Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit
szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?
A székely meghúzza a vállát, s közli :
- Mit szólhatnék? Rendőr vejem még úgysem
volt!
*********************************
A székely és a felesége vacsoráznak. A nő
magára borítja a pardicsomos szószt. Azt mondja a férjének:
- Most nézz rám! Úgy nézek ki, mint egy
disznó!
- Ja! Meg még le is etted magad!
***********************************
Ketten motoroznak az országúton egy
Harley-Davidsonon. A vezető bőrdzsekije folyton szétnyílik, mert a cipzárja
tönkrement.
- Vedd fel a dzsekit fordítva! - javasolja a
társa.
Továbbhajtanak, de a nagy sebesség miatt egy
éles kanyarban balesetet szenvednek. Egy gazda talál rájuk, aki telefonál a
mentőknek.
- Él még valamelyik? - kérdezik.
- Az elől ülő még mocorgott - feleli a gazda
-, de csak addig, amíg vissza nem fordítottam a fejét.
**********************************
A négernek, a székelynek és a románnak
egyszerre születik gyereke. Mindhárman várnak a szülőszoba ajtaja előtt, hogy
végre megláthassák a gyereküket. Egyszercsak kilép a szobából a nővérke:
- Uraim, gratulálok, mindhármuk gyereke
egészséges. Csak egy baj van, összekevertük őket. Kérem fáradjanak be, és
válasszák ki a sajátjukat.
Erre a székely egyből berohan, és felkapja a
néger gyerekét. Mire az:
- Székely! Nem látod, hogy az az én gyerekem?
Teljesen olyan mint én, a bőre színén is látszik.
Mire a székely:
- Lehet hogy a tied, de amíg ki nem derül
melyik a románé, addig ez nálam marad!!!
*******************************
A székely atyafi szeret a pohár fenekére
nézni, és egyre gyakrabban. Az asszonya ezt nem nézi jó szemmel, mert ha a
férje túl sokat iszik, akkor durva, nem beszámítható. Egyik nap jönnek a
tehenek a csordából haza, és szokásuk szerint egyenesen a vizes vályúnak esnek.
Amikor befejezik az ivást, mondja az asszony a férjének:
- Látod-e te ember, ez csak egy marha, és
mégis tudja mi az elég!
Erre az atyafi:
- Vízből én is tudnám, he!
********************************
A székely parasztbácsi befog a szekérbe,
készül a szomszéd faluba rokonlátogatóba. A felesége is nagyon szeretne vele
menni, ezért elkezd rimánkodni:
- Édes uram, hadd menjek már veled én is!
- Nem lehet, asszony!
- Légy szíves, ne hagyj itthon egyedül!
Elleszek én hátul a saroglyán is.
A parasztbácsi azonban nem enged, egyedül vág
neki az útnak. Útközben kitör a vihar, és egy villám belecsap hátul a
saroglyába. A székely hátrafordul, és így morfondírozik:
- Ej, pedig de szépen kérte...
**********************************
A székely nyugodtan pipázik a kapu előtt,
mikor látja, hogy felesége sírva rohan felé:
- Uram, a Sára terhes!
- Az az ő dolga - dörmögi a székely.
- De tőled van a gyerek!
- Az az én dolgom.
- Uram, viszem a kutyát, és a Tiszába vetem
magam!
- A kutya marad, a többi a te dolgod!
*********************************
Két székely télen megy az erdőre fát vágni. A
kettő két különböző irányba megy, mire az egyik a másiknak:
- Gyere komám, mert fogtam egy medvét!
Ere a másik:
- Akkor hozd ide!
Az előző:
- Igen, de az istennek sem akar elengedni!
*************************************
Utazik a székely a vonaton. Fiatal diákok úgy
tesznek, mintha nem bírnák lehúzni a vészfék fogantyúját, két kézzel
belekapaszkodva színészkednek, miközben lesik az öreget. Egyszer az egyik így
szól:
- Tata, nem próbálja meg ezt lehúzni, mert
nekünk sehogy sem sikerül?
Az öreg odamegy, meghúzza a vészféket, a vonat
megáll. Jön a kalauz nagy mérgesen:
- Ki volt?!
Mire az öreg székely nagy büszkén:
- Én, félkézzel!
**********************************
A székely legény hazaviszi leendő feleségét,
hogy bemutassa szüleinek, mire az apja a fülébe súgja:
- Ne vedd el fiam, tőlem van.
Legközelebb beállít a fiú egy másik lánnyal,
az apja megint a fülébe súgja:
- Ne vedd el fiam, tőlem van.
Egy idő után a fiú beállít egy újabb lánnyal,
mire az apja megint félrevonja:
- Ezt se vedd el fiam, ez is tőlem van.
Az anyja nem bírja tovább szó nélkül, magához
inti a fiát:
- Fiam, vedd el bármelyiket, te sem apádtól
vagy...
**************************************
A székely fiú vacsora közben így szól az
anyjához:
- Idösanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.
- Fiam, hát ez mákostészta.
- Annak elég savanyú.
************************************
Idős székely házaspár ücsörög a ház előtt.
Morfondírozik az öreg:
- Te anyjuk! Egyikőnk meghal, én beköltözök a
városba..
****************************************
Áll a székely a bíróság előtt emberölés
vádjával, kérdi tőle a bíró:
- Na Áron, hogy is volt az az eset?
- Tekintetes bíró úr! Há' úgy vót, hogy eszem
a banánt bicskáva. Eldobom a héját. Gyün a román. Elcsúszik a héjján, oszt
zsupsz bele, pont a bicskámba! Oszt még hatszó'!
************************************
Székely bácsika stoppol az útszélen a
tehenével. Megáll mellette egy Jaguár. A sofőr odakiált a bácsinak.
- Jó napot kivánok! Magát el tudom vinni, de a
tehenét nem.
- Kösse csak az autó után!
A sofőr rászánja magát, és odaköti a tehenet a
vonóhoroghoz. Mennek negyvennel, a tehén kitartóan kocog utánuk. Mire a
parasztbácsika:
- Mehet gyorsabban is, bírja az!
A Jaguáros rákapcsol. Mennek már nyolcvannal
is, amikor a vezető belenéz a tükörbe.
- Bácsi, úgy látom, kezd elfáradni a tehene!
Már lógatja a nyelvét!
- Nem olyan biztos az! Merre lógatja a
nyelvét?
- Balra.
- Akkor vigyázz, fiam, mert előzni fog!
**************************************
Áll az öreg székely az út mentén és stoppol.
Arra jön egy újgazdag román az 500-as mercijén, megáll, és felveszi. Az öreg
székely beül az első ülésre és megilletődve nézegeti a számára ismeretlen
dolgokat a műszerfalon, majd elkezd kérdezősködni:
- Mondja, ez itt micsoda?
- Ez egy rádiós-CD-magnó - feleli a vezető.
- És ez?
- Ez egy beépített szines TV.
- Hát ez itten, micsoda? - kérdezi az öreg
- Ez egy műholdas helymeghatározó műszer.
Az öreg hümmög egyet, majd azt mondja:
- Hát az a csillag ott elől a motorháztetőn
mire jó?
Na, megtréfálom az öreg parasztot - gondolja a
román - és így szól:
- Hát bátyám, az egy különleges célzókészülék.
Ha valakit el akarok trafálni, csak belenézek a készülékbe, és ha benne látom
az illetőt, már rendben is van a dolog. Látja ott azt a biciklistát? Most
beveszem a célzókészülékbe, gázt adok és már annyi is neki - azzal az utolsó
pillanatban finoman elhúzza a kormányt, és kikerüli a biciklistát.
Belenézve a visszapillantó tükörbe, rémülten
látja, hogy a biciklista felbukva, élettelenül fekszik az út jobb oldalán.
Megszólal az öreg székely:
- Hát, cseszheti kend azt a híres
célzókészülékét! Maga a büdös életben el nem trafálta volna azt a biciklistát,
ha én nem nyitom ki a kocsi ajtaját!
********************************************
Székelybácsi nagy kínlódás közepette
borotválkozik. A gyerek:
- Mi a baj, édesapám?
- Életlen a beretva. Nem viszi a szakállamat!
- Ne mongya mán' édesapám, hogy keményebb a
szakálla, mint az a konzervdoboz, amit most nyitottam ki vele!
*************************************
Az öreg székely szekerére felkéredzkedik egy
szemrevaló menyecske. Beszélgetnek, aztán egyszer csak megkérdezi:
- Aztán bátyám, mit adna egy jó pináért?
- Azért semmit lányom, de egy jó faszért
odaadnám a szekeret lovastól.
*************************************
Gombázni megy a székely meg a komaasszonya.
Hazafelé menet az asszony nem állja meg szó nélkül:
- Hej, koma, de féltem én az erdőben, hogy
lefog!
- Ugyan, komaasszony, már hogy fogtam volna
le, hiszen vizes volt a fű.
- Ejsze, leterítettem volna a nagykendőt.
****************************************
Felborul a szekér, a székely fiú leül a
kiborult széna mellé, minek siesse el a dolgot, rágyújt egy pipára. Arra megy a
komája, leül melléje, az is rágyújt egy füstülőre. Hát így pipázgatnak, mikor a
koma kiveszi a pipát a szájábul, oszt mögszólal:
- Fölborút?
Hát erre a fiú is kiveszi a szájából a pipát,
s válaszol emígyen:
- Föl a.
Méregeti a koma a szekeret, aztán kérdi:
- Kéne-é segítség?
Vállat ránt a fiú:
- Kén biz a.
Szippant egyet a koma:
- Híjjak segítséget?
Füst kieresztve:
- Híjjá.
Újabb szippantás:
- Apád jó lesz?
Füst ki, vállrántás.
- Jó biz a.
Szipp, kérdés:
- Oszt hun van ü most?
Füst, felelet:
- A szekír alatt.
********************************************
Székely bácsika rohan a vonat után, végül csak
elkési, a vonat akkor gördül ki a peronról, mikor odaér. Erre a bácsi:
- Eredj csak, eredj, a jegy úgyis nálam van!
******************************************
A székely bácsi összeveszik az asszonnyal.
Dühösen kimegy a házból és becsapja az ajtót. 17 év múlva visszamegy. Kérdi az
asszony:
- Hol voltál?
Mire a székely:
- Kinn!
*********************************
A vonaton utazik a francia, az angol, egy
madame és az öreg székely. Egyszer csak a vonat beér egy alagútba, mire
iszonyatosat fingik a nő. Alagútból kiér a vonat, madame feszeng, de a francia
megmenti a helyzetet, pironkodva:
- Elnézést, tegnap sok chilis babot ettem,
többet nem fog előfordulni!
Következő alagút, megint iszonyatos
recsegvefingás, vonat kiér, most az angol menti a 'menthetőt':
- Elnézést, tegnap valószínű romlott steak-et
ettem, rossz a gyomrom, többé nem fordul elő!
Megy a vonat tovább, székely papa feláll veszi
a pipáját és elindul kifelé a kabinból. Mielőtt kilépne, visszaszól:
- Én most kimegyek pipázni, ha a kishölgy még
egyszer fingana, én voltam!!
*************************************
Székely fiú hazaérkezik Budapestről, visz az
apjának egy dobozos sört. Apja elveszi a sört, előkapja a bicskáját, és kezdi
bontani a dobozt, mire a fiú rászól:
- De idősapám! Itt ez a kallantyú. Arra való,
hogy az ember meghúzza, és ki van nyitva a doboz.
- Na, igen! Annak, akinek nincsen bicskája!
***************************************
Négy székely ül a szobában. Nem ismerik
egymást, várnak valamire. Múlik az idő, nem történik semmi. Az asztalon egy
demizson. Az egyik székely elveszti türelmét, feláll, jól meghúzza a demizsont,
visszateszi. Megtörli a bajszát, leül. Kisvártatva egy másik székely húzza meg
a demizsont, megtörli a bajszát, leül. Aztán a harmadik, végül a negyedik.
Mikor a negyedik is leült, megszólal:
Petróleum!
Mire az első:A!
Az öreg székely
bemegy a kocsmába, a csizmája csurom víz. Mi van Mózsi bá, esik az eső? -
kérdik a legények. Mire az öreg: Nem, fú a szél!
Csikszeredába megy az öreg a szekerén, mikor
egy csinos menyecske felkéretzkedik mellé. Az öreg félhangosan morfondírozik:
Milyen sok viselős menyecskét viszek mostanában Csikszeredába.. Mire a
menyecske: De hiszen én nem is vagyok viselős!. Az öreg megpödri a bajszát: De
nem es vagyunk még Csikszeredába...
****************************
Székely viccek
Így a nyár közepén,
a nagy kánikulai melegben egy kis felüdülésnek legyen itt egy kis móka,
kacagás. Válogatás a szokásos internetes kör-emailekből, melynek most a témája:
a jó öreg székely viccek....
*********************************
A székely és fia
szántanak. Egyszer csak az eke kifordít egy vadászpuskát.
Nézegeti az öreg
székely, meg a fia, de nem tudják, mi az. Azt mondja az öreg:
- Fiam, úgy hiszem,
ez egy furulya!
Azzal a szájába
veszi és elkezdi fújni. Addig matat a puskán, míg elhúzza a ravaszt. A puska
hatalmasat dörren és elviszi az öreg száját.
Megszólal a fiú:
- Hát édesapám hiába
vigyorog, én azért egy kicsit megijedtem.
**********************************
Két székely pipázik
a tűznél. Egyszer csak megszólal a fiatalabb:
- Van-e kendnek
másik gatyája?
Pipáznak tovább,
pöfékelnek csöndesen, majd jó negyedóra múlva az öregebb:
- Van biza.
Pipáznak tovább,
nyugodtan pöfékelnek, mikor újabb negyedóra múlva a fiatalabb:
- Akkó' ez hadd
égjen.
************************************
Két székely ül
egymás mellett a padon. Az egyik előveszi a bicskáját és belevágja a szomszédja
vállába.
- Ez szándékos volt?
- kérdi a sérült
- Igen - válaszolja
a szomszédja
- Na jó, mer viccnek
azé durva lett vóna.
************************************
- Láttad már a mai
újságot?
- Láttam há`
- Oszt mi vót benne?
- Töpörtyű
*************************************
A Kínaiak
világhódító hadjáratba kezdenek, és szépen lassan eljutnak a Székelyföldig.
Felsorakozik a két hadsereg egymással szemben, majd a kínai vezér megbeszélésre
hívja a székely vezért, Áront.
- Nem félsz? - kérdi
a kínai.
- Há' mé' félnék? -
kérdi hetykén Áron.
- Azért - válaszol a
kínai - mert mi 200 millióan vagyunk, ti meg csak 40 ezren.
Elkerekedett Áron
szeme, feltolta a kucsmáját, megvakarta a fejét, majd hátrafordult a hadaihoz:
- Emberek! Hova a
f...omba fogunk eltemetni 200 millió kínait?
***************************************
Székely fiú
hazaérkezik Budapestről, visz az apjának egy dobozos sört.
Apja elveszi a sört,
előkapja a bicskáját, és kezdi bontani a dobozt, mire a fiú rászól:
- De idős apám! Itt
ez a kallantyú. Arra való, hogy az ember meghúzza, és ki van nyitva a doboz.
- Na, igen! Annak,
akinek nincsen bicskája!
*****************************************
Öreg székely ül a
háza kertjében és pipázik. Kiabálva rohan feléje az unokája.
- Nagyapa, nagyapa!
Medve van a háztetőn!
Az öreg szippant
egyet a pipából és így szól:
- No, akkor hozd a
kutyát, a puskát meg a petrencésrudat.
- Minek ennyi minden , nagyapa?
- Én majd felmászok
a tetőre, a petrencésrúddal lepiszkálom a medvét, te meg ráereszted a kutyát,
hogy harapja le nekije a tökeit.
- De minek a puska?
Az öreg megint
szippant a pipából és azt mondja:
- Ha netalán a medve
piszkál le engem, akkor lelövöd a kutyát.
*********************************************
Az öreg székely és a
fia fát vág kint az erdőben. Egyszer csak megszólal a fiú:
- Édesapám! Maga
fele dől a fa!
- És köszönni ki
fog?
*****************************************
Öreg székely ül a
vonaton, belibeg a kocsiba egy hölgyike, intenzív illatfelhőt húzva maga után.
Meg is kérdezi az öreg, hogy mi ez az illat.
Mire a hölgy:
- Le fragrance II. a
Diortól, Párizsból 50 ml 29.800 Ft.
Hümmög az öreg, erre
nem lehet mit mondani, majd pár perc múlva enyhén oldalra dőlve elereszt egy
kb. 20 másodperces, lapos pukit. A hölgynek könnybe lábad a szeme, enyhén
kiakadva kérdezi:
- Jézusom, mi ez a
szag?
Mire az öreg:
- Tarkabab, Érmihályfalváról,
a Józsitól, fél kiló 180. Ft. ..
*********************************************8
- Idesapám! Látott
már parabola antennát?
- Hogyne, még ettem
is.
- De idesapám, az
fémbűl van.
- Hát, akkor csak
láttam.
****************************************
Székely gyerek
apjához:
- Há édesapám! Még
nem vett alsógatyát?
- Honnan tudod fiam?
- Há mer felsőt se
vett
************************************
Öreg székely meg a
fia fát vágnak. A fiú odasuhint, hát véletlenül levágja az apja lábát. Erre az
öreg:
- Áron, még egy
ilyen és seggbe rúglak!!!
*************************************
A székely bácsi
összeveszik az asszonnyal. Dühösen kimegy a házból és becsapja az ajtót. 17 év
múlva visszamegy. Kérdi az asszony:
- Hol voltál?
Mire a székely:
- Kinn!
************************************
Fiatal újságíró
utazik Székelyföldre, interjúra. Kérdezi is az öreg székelyt:
- Bátyám! Tudna egy
történetet mesélni az olvasók számára?
- Persze fiam! Ecce
eltűnt a szomszéd felesége a nagyerdőbe.
- És? Mi történt?-
kérdi az újságíró
- Mi férfiak
összegyűltünk a falu főterén, fogtunk egy üveg pálinkát, oszt megkerestük.
- És meglett?- kérdi
az újságíró
- Meg fiam. Megittuk
az üveg pálinkát, és mindannyian a magunkévá tettük.
- Hát ez nagyon
vidám történet! Van valami más is?
- Persze fiam! Ecce
eltűnt a szomszéd birkája a nagyerdőbe.
- És? Mi történt?-
kérdi az újságíró
- Mi férfiak
összegyűltünk a falu főterén fogtunk egy üveg pálinkát, oszt megkerestük.
- És meglett?- kérdi
az újságíró
- Meg fiam. Megittuk
az üveg pálinkát és mindannyian a magunkévá tettük.
- Hát ez egy kicsit
morbid történet! Van valami szomorú is?
- Van fiam! Ecce én
is eltűntem a nagyerdőbe......
**************************************
A székely bácsika
Pestre utazik a rokonokhoz látogatóba, és a fiára bízza a gazdaságot arra az
időre, amíg távol lesz. Ahogy visszatér, a fia már várja a lovaskocsival a
vasútállomáson. Elindulnak haza, és beszélgetni kezdenek. Azt mondja az öreg:
-Minden renben volt, fiam?
-Igen apám.
-Semmi baj nem
történt?
-Semmi apám.
Az öreget nem hagyja
nyugodni a dolog, és tovább faggatózik:
-De tényleg semmi
baj sem történt?
-Hát... Eltört a
villa nyele.
-Eltört a villa
nyele? Hogyan tört el a villa nyele?
-Hát, mikor vittem a
kutyát elásni...
-Miért, megdöglött a
kutya?
-Igen.
-Hogy történt?
-Letaposták a lovak
és a tehenek...
-Letaposták?
Hogy-hogy letaposták?
-Megriadtak, amikor
kigyulladt az istálló.
-Kigyulladt az
istálló !? Mitől gyulladt volna ki az istálló !?
-Hát apám, átfújta a
szél a zsarátnokot a nagyházról...
-Hát az is leégett!?
-Igen, de a macska a
hibás.
-Már hogy lenne a
macska a hibás?
-Felborította a
gyertyákat, amikor ravataloztuk a nagymamát...
***************************************
Paraszt bácsi
telefonál a rádió kívánság műsorába:
-Halló.
-Tessék
kívánságműsor!
-Találtam egy
pénztárcát, benne van 20 ezer Ft, 5000 dollár és 40 ezer euró.- Mondja a
bácsika.
-Ez igen gratulálok,
más nincs benne?
-De egy
névjegykártya, valami Kovács. Na ennek a Kovácsnak szeretnék küldeni egy
számot.
***************************************
Péntek este a
székely fia öltözködik. Kérdi az apja:
- Hova mész, fiam?
- Iszunk egyet a
haverokkal.
- Baj lesz,
meglátod. Hülye vagy, amikor iszol...
Másnap reggel ébred
a fiú, fáj az álla kegyetlenül. Kérdi az apját, mi történt éjjel.
- Hát, fiam, mondtam,
hogy baj lesz. Hazajöttél tök részegen, nem szóltam egy szót se. Akkor sem,
amikor leköcsögöztél. Amikor anyádat lek**váztad, akkor is csendben maradtam.
Amikor a nővéredet lerugdostad az ágyról, még azt is tűrtem. Akkor sem szóltam,
amikor letoltad a gatyádat, és odasz*rtál a nappaliba. Na, de amikor
teleszurkáltad fogpiszkálóval, és kijelentetted, hogy "mától a sünike
velünk lakik"...
*************************************
A székely és a
felesége vacsoráznak. A nő magára borítja a paradicsomos szószt. Azt mondja a
férjének:
- Most nézz rám! Úgy
nézek ki, mint egy disznó!
- Ja! Meg még le is
etted magad!
***************************************
Idős székely
házaspár ücsörög a ház előtt. Morfondírozik az öreg:
- Te Anyjuk! Ha
egyikőnk meghal, én beköltözök a városba.
****************************************
Két székely az
erdőben:
-Idesapám igaz, hogy
ebben az erdőben nem lehet eltévedni?
Idesapám?
IDESAPÁM!
EREDETÜNK :
Erdélyben a székelység már a honfoglalás előtt itt élt !
Egy része a hunoknak ideérve letelepedett eme csodálatos erdőkkel,mezőkkel borított területre ....és itt is maradtak,amikor a honfoglalás megtörtént, ők már rég itt voltak...
A régészet új eredményei döntő fontosságú érvek a székelyek magyar származását bizonyító új nyelvészeti vizsgálatok mellett. Egy körös-körül az ország lakatlan peremén élő, Erdélyben már a 11. században is a keleti és déli peremövezetben lakó, török nyelvű népesség okvetlenül megőrizte volna nyelvének legfontosabb szavait és elemeit. Kivált, amióta tudjuk, hogy a székelyek ősei már a 12. századtól földrajzilag is jól elkülönültek a magyarság erdélyi tömbjétől. A valóságban a székelység különböző magyar nyelvjárásokat őrzött meg bámulatos tisztaságában, tehát a magyarság különböző csoportjaiból verbuválódott határőrség leszármazottja, s nem valamely idegen etnikum csodás kövülete.
*************************************************************
A székely rovásírásunkról
Az, hogy mennyire időtálló maradt nyelvünk, s írásunk, ehhez álljon itt bizonyságul az Arvisurából kimásolt több, mint hatezer éves rovás abc, és a napjainkban is használt hun-magyar-székely rovás ABC, melyek között csak minimális eltérés keletkezett a több mint 6000 év alatt!
A legrégibb székely rovásírást bizony bizony Aslótatárlakán ,vagy rövidítve Tatárlakán találták a régészek.Becslések szerint körülbelül 6-7000 éves!
A kutatók egy része úgy gondolta, hogy amennyiben a lelet 7000 éves, akkor a világ legrégebbi "írásos" emléke került elő Tatárlakán.
A kutatók egy része úgy gondolta, hogy amennyiben a lelet 7000 éves, akkor a világ legrégebbi "írásos" emléke került elő Tatárlakán.
*******************************************************************-
Az eCS (CSő) 
párhuzamos vonalai a cső falát ábrázolják a cső hosszanti metszetén, a közéjük húzott vonalkák a híjat jelölik: LinA 56, PA3 
hangértéke P; Krétai Képjel 039 
, hangértéke P [Pipa(szár), az angol Pipe őrzi eredeti értelmét], a cső és pipaszár szavak értelme ugyanaz! Ezek a betűk, sőt a 039 képjel is, a tatárlakai felirat kései unokái, ezért nagy valószínűséggel a korong készítésekor a kép az ábrázolt tárgy teljes neve helyett állt, hangértéke tehát PiPa.
Ez a képjel a Holdat ábrázolja. A minószi képírás fejtegetése közben szerzett tapasztalatom, hogy a mássalhangzó előtti ‘l’ beleolvad az előtte levő önhangzóba, ahogy azt teszi ma is a legtőbb tájnyelvben. A jel hangértéke ezért Hó’D.
Hat ujj vagy egyes (‘1’-es) felfűzve: HaT FűZéRe.
Ezek ugyancsak Holdak, négy fokozatosan kisebbedő, fogyó Hold: NéGY Hó’D fogy.
Égő mécsest látunk, felette a lánggal. A minószi képjelek között két változatát is használták, 044 
éG és 056 
éG, itt sem lehet más, hangértéke: éG.
Egy SZéK-en ‘3’: SZéKeN HáRoM. Persze, itt okoskodhatnánk, hogy lefektetve ez a jel hasonlít valamelyik ékírásos jelre, stb. Csakhogy mi Tatárlakán vagyunk az írnokkal és olvasójával az ő idejükben, párszáz, akár ezer évvel korábban és párezer kilóméterrel idébb attól a mezopotámiai ékírásos jeltől, itt pedig ez van, ezt látjuk, ezt írjuk le. A phaisztoszi korongon a ph22 
SZék jele hasonló.
Két törött pálcika, a phaisztoszi korong ph18 
Tört képjele. A minószi képírásban a megduplázott képjel minden esetben többesszámot jelöl, a tárgy nevét többesszámba tesszük, a hangérték tehát: TöRTeK.
A Hold jele, de itt az alsó sorban ellenkező irányba haladunk, ezért látjuk itt az előbbiekhez képest tükrözve. Az előbbi törtek is így vannak ábrázolva a ph18-hoz viszonyítva. A Hold előtt fél magasságban egy vízszintes vonalka: FéL Hó’D.
Itt két tárgyat látunk egy folyamat közben, egy deszkán egy szög hatol át, a képjel az igét ábrázolja: SZeGeL.
"Rovott írásunkat fönntartjuk immár mindörökre a magunkénak, székely - magyaroknak is ..."
A képjelekkel lejegyzett szövegek világosan megfogalmazott, egyszerű, egyértelmű, többszörösen leellenőrzött és ellenőrizhető szabályok szerint írhatók át ábécés írásmódra és fordítás, magyarázás nélkül olvashatók. De ha valaki veszi a nem túl nagy szellemi fáradságot, közvetlenül a képjelekről, a képecskén látható dolog nevének kimondásával is olvashatja magyarul a minószi szövegeket, hiszen minden képjel szórejtő jel, csak fel kell ismerni és megnevezni, kiolvasni, kiolvasztani a képből az üzenetet.
De hogy-hogy magyarul? Köztudottan a magyarok mint barbár, ázsiai horda a IX. században fejveszetten menekültek a Kárpát-medencébe, a sokkal műveltebb szlávok és germánok közé … Hát ez a barbár ázsiai horda Tatárlakán írásos emléket hagyott maga után, és hiába a szláv és germán öntömjénezés és az MTA tutyimutyizása, ez a felirat csak magyarul értelmes. A képírást tehát itt, Tatárlakán és környékén fedezték fel, ezért beszélnek azok magyarul.
A tatárlakai korongot eddig már sokan sokféleképpen magyarázták, tolmácsolták, megfejtették, mi most kiolvassuk képírásos üzenetét. Igen, a tatárlakai amulett képírásos szöveg. Ezt a felismerést dr. Stephen Guide honlapjának köszönhetem. Ő a jelekben az egyiptomi hieroglifák, képjelek előzményeit látja. Előtte én is a feliratot jelképes betűírásnak véltem.
Guidet és intézményét (Institute of Transcendent Science), sőt a tudományát (Transcendent Analysis) sem szabad komolyan venni, olvasatát amolyan elrettentő példának szántam (a hazaiakat mindenki maga ítélje meg). Ime Guide képei és olvasatai:
 |  |  |  |
Exhibit A
|
Exhibit B
|
Exhibit C
|
Exhibit D
|
· A. Photograph of the Thracian Amulet
· B. Computer Enhanced Photograph of the Amulet
· C. Schematic Drawing of Thracian Amulet – Early-Thracian version of the Hieroglyphic Script
· D. Stylized Late-Egyptian Hieroglyphic Transcript of the Amulet - (Quadrants #1 and #2 need to be rotated to a 90° to facilitate reading)
Translation of the Text of all four Quadrants of the Thracian Amulet:
(1) God-The-Father
(3) (will) fight in (their) support
(2) (while) the Thracian lords,
(4) (shall bring) altars of material and spiritual offerings (to Him).
(3) (will) fight in (their) support
(2) (while) the Thracian lords,
(4) (shall bring) altars of material and spiritual offerings (to Him).
"The Almighty God-The-Father, (King of kings and) Lord of lords
will fight in support of the Thracian (kings and) lords,
while they shall be (true) Fathers to their people
and shall bring to Him (worthy) offerings in substance and in spirit."
will fight in support of the Thracian (kings and) lords,
while they shall be (true) Fathers to their people
and shall bring to Him (worthy) offerings in substance and in spirit."
Guide tolmácsolása (translation) fantasztikus és bombasztikus, de alattomos honfoglalása még ezen is túl tesz: Tatárlakát korongostul Trákiához csatolta és a tatárlakai korongot átkeresztelte Thracian Amuletnek.
Valamicskét visszahódítva a bolgároktól, a B-vel jelzett, számítógéppel feljavított képről, de azok ésszerű sorrendjében: 1-2-4-3, vagyis az óramutató járásával megegyező irányba vesszük sorra a képjeleket:
Az eCS (CSő) párhuzamos vonalai a cső falát ábrázolják a cső hosszanti metszetén, a közéjük húzott vonalkák a híjat jelölik: LinA 56, PA3 hangértéke P; Krétai Képjel 039 , hangértéke P [Pipa(szár), az angol Pipe őrzi eredeti értelmét], a cső és pipaszár szavak értelme ugyanaz! Ezek a betűk, sőt a 039 képjel is, a tatárlakai felirat kései unokái, ezért nagy valószínűséggel a korong készítésekor a kép az ábrázolt tárgy teljes neve helyett állt, hangértéke tehát PiPa. Ez a képjel a Holdat ábrázolja. A minószi képírás fejtegetése közben szerzett tapasztalatom, hogy a mássalhangzó előtti ‘l’ beleolvad az előtte levő önhangzóba, ahogy azt teszi ma is a legtőbb tájnyelvben. A jel hangértéke ezért Hó’D. Hat ujj vagy egyes (‘1’-es) felfűzve: HaT FűZéRe. Ezek ugyancsak Holdak, négy fokozatosan kisebbedő, fogyó Hold: NéGY Hó’D fogy. Égő mécsest látunk, felette a lánggal. A minószi képjelek között két változatát is használták, 044 éG és 056 éG, itt sem lehet más, hangértéke: éG. Egy SZéK-en ‘3’: SZéKeN HáRoM. Persze, itt okoskodhatnánk, hogy lefektetve ez a jel hasonlít valamelyik ékírásos jelre, stb. Csakhogy mi Tatárlakán vagyunk az írnokkal és olvasójával az ő idejükben, párszáz, akár ezer évvel korábban és párezer kilóméterrel idébb attól a mezopotámiai ékírásos jeltől, itt pedig ez van, ezt látjuk, ezt írjuk le. A phaisztoszi korongon a ph22 SZék jele hasonló. Két törött pálcika, a phaisztoszi korong ph18 Tört képjele. A minószi képírásban a megduplázott képjel minden esetben többesszámot jelöl, a tárgy nevét többesszámba tesszük, a hangérték tehát: TöRTeK. A Hold jele, de itt az alsó sorban ellenkező irányba haladunk, ezért látjuk itt az előbbiekhez képest tükrözve. Az előbbi törtek is így vannak ábrázolva a ph18-hoz viszonyítva. A Hold előtt fél magasságban egy vízszintes vonalka: FéL Hó’D. Itt két tárgyat látunk egy folyamat közben, egy deszkán egy szög hatol át, a képjel az igét ábrázolja: SZeGeL.
Ezzel meg is lennénk a korong kibetűzésével, jön az olvasat. Az ábrázolt tárgyakat ahasonló kinézés alapján ismertük fel, most próbáljuk meg ezeket a szavakat, ahol kell, hasonló hangzásúra cserélni úgy, hogy értelmes, kerek szöveget kapjunk:
PiPa Hó’D HaT FűZéRe NéGY Hó’D fogy
PaPi HaD HiT-VeZéR NaGY HaDa fogy
éG SZéKeN HáRoM TöRTeK FéL Hó’D SZeGeL
éG SZű’KöN/eSKüN HáRaMó’ TéRTeK-VeL HaD SZeGüL
Papi had hit-vezér nagy hada fogy,
Ég szű’kön/eskün háramó’, tértek-vel had szegül.
háramol(ik): “1) Valaminek okozata, következménye mint okozóra visszahat. Fejedre háramlik a szégyen, melyet máson akartál ejteni. 2) Valami reá nehezedik, nyomja. Minden munka rám háramlik.” CzF
Mai magyar nyelven:
A papi had hit-vezérének nagy hada fogy: Ég a szívekre nehezedik v. az esküre hat vissza, a (meg)tértekkel a had szegül (ellen). Szerintem eredetiben jobban hangzik!
Az egy/két mássalhangzó-csere, F>V (esetlegesen SZ>S) szóra sem érdemes, nagyon közeli rokon-hangok cserélődtek fel a könnyebb lerajzolhatóság miatt/végett.
A korongot négybe osztó kereszt négy gondolati egységbe osztja a mondandót és utalhat valamilyen vallási megosztottságra, hadakozásra, ennél többet beleolvasni tiszta ezoterikus spekuláció lenne. Az elvont, jelképes közlés távol áll a képírástól, utólagos belemagyarázás. A kor emberének a Hold rajza a parasztosan ejtett Hó’d égitest nevét jelenítette meg, semmi többet. Az olvasatban ez a szó felcserélhető egy vele RíMelő másik szóra, vagyis a szó-RáMába másik hasonló hangzású szó helyezhető, de ettől a ‘hold’ nem lesz a had jelképe, szimbóluma, csupán grafikailag megjeleníti azt, ugyanúgy mint teszi azt a h-a-d betűcsoport.
Úgy látszik tényleg nincs új a nap alatt, mintha a reformáció-ellenreformáció idejéből származó szöveget olvasnánk és mintha erre utalna a pap szavunk is, egy kései átvétel a ‘sokkal műveltebb’ déli szlávoktól: pap [déli szláv<germ<gör] mondja a MÉKSz. Nem úgy a’! A pap az éP/iP gyökre éPülő nagy szócsalád tagja, tehát : iP-apa > ‘Papa > Pap és Pápa, nem természetes/vérbeli hanem vallási alapon lesz apa, lelki apa/atya; az iPa házasság útján lesz apa; az iPar nem természetes úton állít elő javakat; a ‘Pék iPari módon süt Pi-tét (iPari té vagy ét (étek), innen van a pitét ábrazoló egyiptomi hieroglifa ‘t’ hangértéke. A KeNYér dagasztással készül, ezt őrzi az angol KNead.); aPotheka vagy Patika iPari téka; az éPítész éPít éPüLeT-et > PaLoTá-t, Példa < éPülde éPülésünkre, Pók hálót éPít, Papír iparilag, növényből készített bőr (nem BíRka-BőR irka vagy PeRgamen), Perem iparilag készített ráma, a Prém úgyszintén (Adelung a be-rahm (rámázat) szóból elemez: Brame, brim, prim, CzF), Piramis < Pi-rámás, stb. (A finnugristák itt biztosan felszisszenek, nemcsak a gyökök hallatán, hanem a KeNYér és KNead rokonításán is, pedig van elegendő hasonló párhuzam egy összehasonlitó magyar-angol nyelvtétel megfogalmazására: KoNTY-KNoT, KöNYök-KNee, GáNCS-KNaCK, KoNoK-KNaCK/KNaG, KaMPó-KNaP-/KNoP-, KaNYaR-KNaR, GoMB-KNoB, KaNYaRuL-KNuRL, KaNCSuka-KNouT, GoNosz-KNave/KNavish, stb.)
A fenti szóbokorból az is következik, hogy ezek a papok nem valami kőkorszaki sámánok voltak, hanem a lelki életünkért felelős egyenék. Szerepüket a kereszténységben a kereszt-apa vette át, aki közvetlenebbül végzi a lelki apa nevében ezt a feledatot, pl. a kereszt-apa ad férjhez, illetve nősít, tőle kéri ki a vőfény a menyasszonyt.
Vissza a felirathoz: a mai napig mindannyian ismerjük a tatárlakai felirat “betűit”, hiszen mindannyian felismertük a korongon ábrázolt tárgyakat és eseményeket és a megnevezésük sem okozott gondot; a kibetűzéshez csak ennyire van szükség, semmi többre. Csupán mellébeszélés és kitaláció átvitt, jelképes, szimbólikus értelmet adni ezeknek a jeleknek. Ha lett is volna ilyen, azt ma már senki sem tudná megérteni és tolmácsolni, hiszen megszakadt a jelkép jelentését továbbörökítő hagyomány, tudás. (Egy kisgyerek számára az Árpád-sávos zászló csupán egy lobogó csíkos ruha és az is marad ha a környezete nem hagyományoz rá mást.) Ezzel szemben, a lerajzolt tárgyak és események maradtak amik voltak, eredetileg is a hold hold volt, a mécses égett, stb. és írnokunknak csak e tárgyak nevére volt szüksége a szóbeli üzenet megírásához.
Az olvasást megelőző kibetűzéshez fel kell ismerni a lerajzolt dolgokat és nevén nevezni őket, ennyi. A betűvetést és a betűaratást tehát ismerjük, az olvasás módszere egy kicsit eltér a maitól, de az sem ismeretlen. Valójában mindannyian ismertük, felfedeztük gyerek korunkban, az óvodában még ‘tanultuk’ is a rajzírást, amit az egyiptológusok rébusznak, ősmagyar hangváltásnak neveztek el. Az ábécés írás-olvasás elsajátítása után feledtük csak el ezt a szerves tudást. Ugyanez történt nagyban is: az (ábécés) írástudás elterjedésével népművészeink elfelejtettek képírni, mi pedig képolvasni.
Úgy érzem kissé túlzás itt megfejtésről, dekódolásról, kirejtjelezésről beszélni, hiszen a képírásos szövegeket soha senki nem rejtjelezte, a “kibetűzés” pár ezer év távlatából sem okoz különösebb gondot, csupán az olvasás módszere szorult háttérbe, felejtődött el, azt kell felfrissíteni.
A képírást és olvasást úgy bemutatni, mint egyetemi tantárgyat, amit csak kivételesen kiművelt fők sajátíthatnak el, azért is nevetséges, mert az emberiség “íráskor” előtti, óvodás korában fedezte fel a beszéd rögzítésének ezt a módját és művelte sokáig ezen az érettségi szinten. Most miért kellene ehhez több, egyetemi végzettség? Azért kell az egyiptológusi képesítés a hieroglifák olvasatához, mert nem olvassák hanem kielemzik a jelek mondattani szerepét, összehasonlítva más mondatokban betöltött szerepükkel, következtetnek itteni szerepükre, majd összegezve a jelek lehetséges szerepeit megadnak egy lehetséges ‘olvasatot’, egy megfeleltetést.
Tovább élve a fenti a hasonlattal, az emberiség kétféleképpen juthat írásbeliséghez: vagyszerves fejlődés útján és akkor van óvodáskor őszinte “gyerekekkel”, akik nem “képletek”-ben beszélnek, hanem képekben, amit látnak azt mondják, vagy adoptálás ésadaptálás révén, de akkor ki az átadó? Ha a tatárlaki korongon elvont betű-írás jeleit vélnénk felfedezni, akkor az írásbeliség kezdeteit kitoljuk egy feltételezett Mu-ra vagy a Marsra és kezdhetjük az egészet előlről. Erre azonban semmi szükség és okunk sincs rá, a tatárlakai korong a képírás egy tökéletes példánya, a minószi és a szertő-tetői feliratok előfutára és a rovás betűinek kezdeményei is benne vannak. Ha néprajzosaink nem a szomszédok majmolásának néznék népművészetünket, akkor a képírás ismerete a mai napig élő közkincs, becses nemzeti érték lenne.
A legtöbb kutatót az a kérdés foglalkoztatja, hogy hasonlítanak-e ezek az írásjelek más írások jeleire. Természetesen hasonlítanak, hiszen a Hold Kínában és a Maorik földjén is ilyen hold-alakú. Az angolok ‘C’ betűje is pontosan olyan mint a miénk, sok féle képpen ejtik, kivéve úgy ahogy mink! A különböző írások jeleinek összehasonlítása kevés haszonnal jár, különösen átvett írásoknál, hiszen az átvett jelkészletet hozzá kell idomítani az átvevő nyelv hangkészletéhez, pl. a latin ábécé betűi a tzalangi nyelvben szótagokat jelölnek.
A tatárlakai korongnak sok olvasata van, miért higgyek éppen ebben? Tolmácsolás valóban több is van, olvasat azonban csak ez az egy, de ebben sem szabad hinni. Meg kell győződni minden lépés ésszerűségéről. (A képírások és olvasások módszerével bővebben A képírasok rejtjelkulcsa című dolgozatban foglalkozom.) Egy-egy jellel kapcsolatban lehetnek kétségeink, ez teljesen normális egy kézírás kibetűzésénél. Ilyenkor átugrunk az olvashatatlan betűn és a teljes szövegkörnyezet felől próbálkozunk vele ismét, legtöbbször sikerrel. A képírással is ez a helyzet, egy-egy képet néha csak az egész felől közelítve ismerünk fel. Az üzenet legtöbbször olyanoknak szól akik ismerik az üzenet célját, okát, körülményeit, vagyis legtöbbször emlékezeterősítésül szolgál, ezért a szövegkörnyezet megértése nélkül szinte lehetlen kibetűzni a régi feliratokat.
Kik és miért viselhették ezt a feliratot a nyakukban? Az ellentábor papjai és hívei nagy élvezettel hordhatták részben saját dícsőségük öregbítése végett, részben a hit-vezér követői hitének megingatása végett. Ebben sincs semmi új a nap alatt, … a hasonló feliratú póló-ingek, sajnos, szétporladtak.
Nem akartam a korong magyar tolmácsolásaival foglalkozni, de Cser Ferenc előbb aGyökerek-ben, majd a Kárpát-medencei magyar ősiség-ben Darai Lajossal megerősítve túl szavahihetőnek tűnhet a felületes olvasó számára, ezért nem hagyhatom szó nélkül amit a korongról és általában az írásról mondanak.
Az írásról a Gyökerekben ezt olvashatjuk: “Először próbáljunk meg választ találni arra: miért is alakult ki az emberiség írása? A népi kultúra elemzése során már bemutattam, hogy a képi ábrázolás jelképes, a gondolatot leegyszerűsítve, szimbólumokkal fejezik ki. Ebben benne van a gondolkozás módjától kezdve a térszemléletig a teljes intellektuális vertikum. Az írás a szimbólumok további absztrakciójaként fogható fel és amit a népi jelképekről föntebb megállapíthattunk, az fokozottan érvényes magára az írásra is. Ahogy a képi szimbólumok a gondolatot rögzítik, az emlékezést serkentik, ugyanez fokozottan igaz az írásra is, mint továbbfejlesztett és egyszerűsített szimbólikára.”
Ez pontosan az ellenkezője annak amit az ember a mellérendelő észjárástól elvárna. A képi ábrázolás vagy mellérendelő módon: mindenkinek egyformán jeleníti meg az ábrázolt tárgyat, vagy alárendelő módon: egy felsőbb hatalom dönti el, hogy mit jelképez, függetlenül attól amit felismerni vélünk a képről. Az alárendelő módnak nincs is szüksége képre: jelnek, szimbólumnak bármilyen krikszkraksz megteszi, hiszen a jel birtokosának/megmondójának tolmácsolása számit, nem az ábra. Egy jegygyűrű “képi szimbólumainak absztrakciójaként” alkották meg F. Matz és a feltevését tényként tova görgető tudósok, 3500 évvel a minószi műveltség eltűnése után, a minósziak vallását (Isopata gyűrű). Őket is túllicitálva dr. Móczár I. és dr. Pásztor J. Minósz gyűrűjéből már az egész Kozmogóniát kiolvasta.
A képírás/olvasás ezzel szemben – paraszti egyszerűséggel – az ábrázolt tárgyakat sorban nevén nevezi és illeszti, esetleges újrahangzósítással, értelmes mondatokba.
Mindkét említett könyv a következőket mondja a tatárlakai korongról: “Megítélésem szerint értelmetlen a tábláról hangértékkel szöveget leolvasni. Sokkal inkább az az ember benyomása, hogy egy holdfordulót szimbólizál. A négy részre osztott mező a föld szimbóluma. A bal felső sarok az első negyedet, a jobb felső a teli holdat, a bal also az utolsó negyedet, a jobb alsó meg az új holdat szimbolizálja. A teliholdnál az égi-földi hatalom szimbóluma látszik, az új holdnál a nap uralma, ami mögött rejtve marad a hold. A szimbólikában a nap az életet, a hold pedig a halált jelképezi.” De a Kárpát-medencei magyar ősiség azt is írja, hogy “Ez a legkorábbi írott (7,3 évezreddel a jelen előtt) emlék, amelyik … 13 rovásírásos jelet tartalmaz, amiből 8 megtalálható a későbbi magyar rovásírás jelei között is.” Na, most akkor képi szimbólika vagy rovásírás?
A kérdés nem “kép vagy írás” pitykózás (pénzérmékkel játszott szerencsejáték), annál sokkal súlyosabb, ugyanis ahogy D. Gentner és S. Christie mondja: “the specific semantics and grammar of a language influence the cognitive conceptions of its speakers” (egy nyelv egyedi jelentéstana és nyelvtana befolyásolja használója felfogóképességét), ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan mondunk nyelvünkről.
Nekünk nincs szükségünk mitológia-szerű mesébe ágyazni, hogy Jézus TeSTe a TéSZTa amit oSTYa-ként oSZTanak az áldozóknak, mint a “magasabb kultúrájú” úgynevezett átadóknak, – a rokon szavak mindent megmondanak. A szimbólika hívei számára minden fa az égigérő fát jelképzi, még akkor is ha az a ‘fa’ nem is fa, mint a képírás 025 
(borsmenta) Tea jele, mely a T hang hang képjele.
(borsmenta) Tea jele, mely a T hang hang képjele.
Cser Ferenc szimbólikája mivel jobb mint Badinyi-Jos Ferencé vagy Baráth Tiboré? Egyáltalán miért használták volna a tatárlakaiak a bizonytalan, ízlés szerint hajlítható szimbólikus kifejezésmódot amikor ismerték a beszédet közvetlenül megjelenítő, sokkal egyértelműbb képírás módszerét, az ősmagyar hangzósítást?
Irodalom:
Cser Ferenc Gyökerek, Szerzői kiadás, Cser Ferenc, 2000.
Cser Ferenc – Darai Lajos Kárpát-medencei magyar ősiség (Magyarságtudományi Füzetek 12.), Magyarok Világszövetsége
Dedre Gentner and Stella Christie: Mutual bootstraping between language and analogical processing
dr. Stephen Guide The Thracian Amulet from Tartaria (Romania)
Mellár Mihály A képírások rejtjelkulcsa, A Phaisztoszi Korong, a Mikes International mellékletében
"Rovott írásunkat fönntartjuk immár mindörökre a magunkénak, székely - magyaroknak is ..."
Miközben a világ nagy kultúrái hatalmas építményeikkel hívják fel magukra a figyelmet, a magyarság elődeinek számító rokon népek reánk hagyományozott legősibb tudását három, mindössze néhány centiméter nagyságú agyagtáblácska hirdeti. A tatárlakai leletek kultúrtörténeti jelentősége mégis túlszárnyalja valamennyi vetélytársát.
A három tárgyacska legnagyobbika, a korong ugyanis summér képírást és mai szóhasználattal rovásjeleket visel, ráadásul - egyes szakvélemények szerint - évezredekkel előzi meg a mezopotámiai íráskultúrát. A rovásírás elnevezés, ami egyaránt jelent felületbe karcolást és felületre írást, kiváló szobrászunktól, Fadrusz Jánostól származik, előtte középkori krónikásaink hun és szkíta írásként jellemezték, míg a XIX. századtól a hun-székely alak terjedt el.
A három, szinte aprócska méretű lelet meghatározó fontosságú a Kárpát-medence története szempontjából. Mert meglehet, hogy a magyarság jelenleg is élő legközelebbi rokonai a Távol-Keleten találhatók, az ott eddig feltárt rovásemlékek évezredekkel későbbiek a Kárpát-medenceinél. A terület jelentőségét az sem csorbítja, hogy Európa bizonyos vidékein (pl. Glozel, Mas-d'Azil) és egyes barlangrajzokon ennél idősebb, a mi rovásunkhoz hasonló jeleket találtak, mert azokon a tájakon viszont nem élnek olyan népek, akik azokat a jeleket napjainkban is képesek lennének használni.
És ez nem véletlen, mert a magyar az egyetlen nemzet, amely rokonnépei utódaként több ezer év után is ugyanott él, ahol elődei már rovásírással üzentek.
***********************************************************
***********************************************************
HUN TÖRZSEK
Kr.e. 4040-ben, Ordoszban megalakult a 24 Hun Törzsszövetség, melynek tagja voltak :
Kaza-hun (Kazakok), Széki-hun (Székelyek), Türk, Jász, Lett, Bolgár, Manysi, Kabar, Úz, Mari, Tatár, Mongol, Kun, Manzsu, Suoma, Vót, Baskir, Újgur, Avar, Észt, Komi, Csuvasz, Vepsze, Mordvin.
További Hun Törzsek, melyek később csatlakoztak a Hun Törzsszövetséghez:
Saka népe : Saka-szkíták, Pamír-szkíták, Parszi-szkíták. továbbá
Örmény, Hanti, Kovád, Sambe (Lapp), Karjalai, Garaúz (Grúz), Szavárd, Élamiták, Hokjen, Fokjen, Szabír, Szogd, Aháj, Barszil, Muroma, Mescser, Akkád, Alán, Kurd, Onugor, Szavárd, Tuva, Burját, Etruszk (Etur vezér népe), Baszkok (Baszkor-Vizkaja fősámán hozta őket), Jürcsik, Ajnók (Japán) Samasna, Hikszosz (mai Egyiptom területén éltek), Pártus, Sumir, Indijók (Kuszkó népe) – As, Maja, Béla (Maya unokája), Kecsuák (Kecső törzs),
800-as évek második felében, honfoglaló Magyar Törzsek(Káspivár): Kéri, Keszi, Tarján, Kürt, Béla. Magyari Törzsek (Etil bal partján): Jenő, Gyula, Megyer, Gyarmat, Nyék. (108 Magyar nemzetség)
A Hun népek fellelhetők:
Peru, Magyarország (Szent Korona Országa), É-Olaszország (Arnó-Etruszk), Kréta (Etruszk), Spanyolország-Franciaország (Baszk), Svájc (Hun-völgy), Németország-Bajor (Avar), Ausztria-Avária, Irán, Iraq, India, Törökország (Ujgurok is), Pakisztán, Grúzia, Kazaksztán, Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Oroszország (autonom területek: Hanti-Manysi, Burját, Krimi tatár, Jakut), Kína (Ujgurok)...
*****************************************************************
Mivel mi székelyek Romániában lakunk,jó lenne tudni tulajdonképpen kik is ők az oláhok,vlachok később románok
*****************************************************************
Mivel mi székelyek Romániában lakunk,jó lenne tudni tulajdonképpen kik is ők az oláhok,vlachok később románok
Románok (oláhok) · Írta: Tamás Lajos
A XIII. századi Erdély néprajzi arculatát
1200-tól kezdve új népelem gyarapítja egyelőre alig észrevehető vonásokkal: az
oláhság. Okleveles nyomai az 1241. évi tatárjárást megelőző korban mind a déli határvidékre – Szeben és Fogaras környékére – vonatkoznak s csak a század
második felében kezdenek más pontokon is felbukkanni. Kivétel a székely székek
területe és a Küküllők vidéke, ahol még a XIV. században sem említik őket.
A Balkán-félszigeten kialakult oláh nép, nomád
pásztorkodást űzve, jutott el Erdélybe a hajdani Dacia Traiana területére,
mikor balkáni őshazájából a szélrózsa minden irányába szertevándorolt. Egyes
csoportjai délfelé vonultak, ezek utódai a Görögországban, Macedóniában és
Albániában mindmáig pásztorkodással foglalkozó arumunok (Albániában farserióták), továbbá a Vardar-menti megleniták. Az északnyugatra
felhúzódó isztriai oláhok ősei valószínűleg a törökök elől menekültek mai
lakhelyeikre. Ugyancsak a Dunától délre elterülő vidékekről kerültek az Alduna
és Déli-Kárpátok közt fekvő Oláhországba, majd Erdélybe, később Moldvába,
Beszarábiába, Lengyelországba, sőt Dél-Oroszországon át a Kaukázusba is a mai
északi vagy dunai oláhság ősei.
Ennek a négy népágazatnak közös őshazája
volt, ahol a balkán-félszigeti romanizált trák-illir pásztoroknak és a VI.
század óta délre húzódó szláv csoportoknak a keveredéséből létrejött az ősoláh
nép s ennek nyelve az ősoláh nyelv. Ez az őshaza a félsziget latin nyelvű provinciáinak (Illyricum, Dalmatia, Moesia Inferior, Moesia Superior, Dardania,
Scythia Minor) területén keresendő, ahol a hatszáz éves római uralom
eredményeképpen nemcsak a városi és a földmívelő lakosság latinosodott el,
hanem a trák-illir pásztornépnek egy jó része is. A nyelvükben teljesen
ellatinosodott bennszülött pásztorelemekből alakult meg az ősoláh nép, a
nyelvüket megőrző, de igen sok latin szót megtanuló trák-illir pásztorokból
pedig az oláhság balkáni testvérnépe: az albán.
Hogy az oláh nyelv fennmaradását
megérthessük, egy pillantást kell vetnünk a Balkán-félsziget romanizált
lakósainak történetére, valamint azokra az életfeltételekre, amelyek között
ezeknek sorsa a Keletrómai Császárság kebelében a koraközépkorban alakult. A
IV. század vége óta a Nyugattól elszakadt keleti birodalomban ugyanis a romanizmus
helyzete egészen más volt, mint az egy ideig még egységes Nyugatrómai
Császárságban. Nyugaton a hódító germánok katonailag diadalmaskodtak ugyan, de
idővel teljesen beolvadtak a római műveltséget átadó itáliai, galliai és
hispániai romanizmusba s ennek a román-germán szintézisnek következtében
alakult ki a francia, olasz és spanyol nemzet. A Keleti Császárság területén
ilyen szintézis nem jött létre. A városi élet a városokban letelepedett
romanizmussal együtt a VII. század folyamán végleg elpusztul; a germán, szláv,
avar betörések által erősen megtizedelt földmívelő romanizmus maradványai pedig
hamarosan eltűnnek, felszívódnak, a szintén földmíveléssel foglalkozó szláv
tömegekben. A helyhez kötött életmóddal – városlakással, földmíveléssel – elkerülhetetlenül
együtt járt az elszlávosodás, illetve elgörögösödés. Volt azonban a balkáni
romanizmusnak egy harmadik, nem helyhezkötött életmódot folytató csoportja is:
a romanizált trák-illir nomád pásztorréteg. Ezek a maguk zárt társadalmába
ágyazott pásztorok csekély támadási felületet nyujtottak az elszlávosító
erőknek, s miközben a városok és a nyílt sík vidékek romanizált elemei teljesen
elfogytak – s ez alól még a dalmát városok sem képeznek kivételt – ők tovább
őrizték népi szokásaikat és balkáni veretű latin nyelvüket. Nyáron a havasokban
kizárólag egymás között érintkeztek, a szlávokkal folytatott cserekereskedelmük
a téli időszakra esett s a völgyekben, folyó menti síkságokon bonyolódott le. Az oláh pásztorok tehát nyelvük megőrzését nomád foglalkozásuknak köszönhetik s
csakugyan az arumunok, megleniták és isztriai oláhok egyre jobban fogyó
csoportjai ma is világosan szemléltetik, hogyan jár a környezetbe való
beolvadással együtt az ősi életforma elhagyása.
Az albánokkal sokáig együtt pásztorkodó oláhoknak
a neve idővel egyértelmű lett a »pásztor« fogalommal. Ugyanaz a vlach szó jelentett – már a XI.
század óta – »oláh«-t és »pásztor«-t, mivel éppen az oláhság volt a félsziget
par excellence pásztornépe. Ennek az ősállapotnak az emlékét őrzik a még mindig
nomád pásztorkodást űző balkáni arumunok. A nyelvtörténeti vizsgálatok
kimutatták, hogy a fejlettebb földmívelést a bolgár szlávoktól tanulták meg a
szláv-oláh együttélés korában, amikor egyébként a mindennapi élet egyéb
fogalomköreiben is magasra szökött a szlávnyelvi kölcsönszavak száma. Az oláhok
legelső írásos említése már »kóbor oláhok«-ról emlékezik meg, akik 970 táján
Kastoria és Prespa között orvul megölik Dávid bolgár fejedelemfit. Mint
pásztornépet ismeri az oláhságot Kedrenos, Anna Komnéna, Pachymeres, Tudélai
Benjámin, az 1308. évi Anonymus kelet európai úti jelentése és még számtalan más
középkori és újabb oklevél. Ennek megfelelően a városi élettel összefüggő latin
szavak is veszendőbe mentek náluk s a városi élet, a pénzgazdaság és kereskedelem
alapvető fogalmaival a magyarság ismerteti meg a későközépkorban az oláhságot.
Erdélyi szászok és magyarok a városi élet megalapítói magukban a havaselvi és
moldovai vajdaságokban is. Magyar eredetű az oláh oraş, »város«, a XIII–XIV.
századi Erdélyben sűrűn forgó szlavón »báni dénárok« emlékét őrzi a »pénz«
jelentésű oláh ban, az »áru« neve marfă (magyar marha), a »lakni« jelentésű
lăcnui, hogy csak egynéhány kultúrtörténetileg is fontos szót említsünk. Az
oláhság pásztori mivoltát bizonyítja továbbá az a körülmény, hogy az
aldunántúli Bolgáriában nem oláhos, hanem bolgáros hangalakban maradtak meg a
régi római kori folyó- és városnevek, pl. Lom – Almus, Vidin – Bononia, Arčar – Ratiaria, stb. s ugyanezt
mondhatjuk a szerb nyelvterület hasonló helyneveire is. Csak Görögországban
találunk két-három olyan helységnevet, amelynek hangalakjából arra lehet
következtetni, hogy nomád pásztorok a legrégibb idők óta ismerték őket (pl.
Sărună – Salona). Kekaumenos bizánci történetíró ismert fejezete az oláhok hűtlenségéről
érdekesen világítja meg az oláhság és a városi élet viszonyát. Ebben a
fejezetben ugyanis Kekaumenos óva inti honfitársait, nehogy a hitszegő
vlachokat városaikba beengedjék. A pásztorkodó életmóddal függ össze végül az a
tény is, hogy az oláh nyelvben a »haza« fogalmára nincs ősi szó, – a patrie újabbkori átvétel, felülről
meghonosított latin szó. A nomád pásztornak ugyanis nincs állandó határok közé
rögzített saját maga szervezte országa, állandó mozgásban van s ott érzi jól
magát, hol barmai számára jó legelőt talál. Érdekes, hogy ma az eredetileg
»hegyi ösvény« jelentésű latin callis szólt használják városi »utca, út«
értelemben.
Világos nyelvészeti érvek szólnak amellett,
hogy az ősoláh vándorló pásztorkodás színtere egészen a X–XI. századig nem
lépte át a Balkán-félsziget határait, nevezetesen az Alduna vonalát. A román
nyelvben – mégpedig ennek mai balkáni és isztriai változataiban is – számtalan
olyan sajátságot találunk, amelyek hiányoznak a nyugati újlatin nyelvekben, de
megvannak az albánban, a görögben, a bolgárban, a szerbben s néha a törökben
is. A pásztorkodás szókészletében vannak szavak – úgynevezett »Balkanwörter« –
amelyeket semilyen ismert nyelvből nem magyarázhatunk meg s így joggal
tekinthetők a trák-illír ősök nyelvmaradványainak. Vannak továbbá az oláhban
albán eredetű szavak és mondattani sajátságok, amelyek nem is az északi geg,
hanem a déli toszk-albán nyelvvel fennálló mélyreható kapcsolatokra utalnak.
Tekintélyes közös szláv szókincs hatolt az oláh nyelvbe még az ősoláhság szétszóródása
előtt s ez szintén azt bizonyítja, hogy az őshazát a Balkánon kell keresnünk,
ahol az oláhság a bizánci-bolgár műveltség körében az ortodox görög egyház
kebelébe került.
A
románság lehúzódása a völgyekbe, a XVI–XVIII. században
Kirajzásuk ebből az őshazából minden jel
szerint a VIII–IX. században indult meg. A mai bálkanfélszigeti oláhok ősei a
bolgár hatalom déli és délkeleti terjeszkedése elől vándoroltak dél felé. Költöző rajaik tömegesen lepték el Makedónia, Epirosz, Tesszália és Hellász
hegyeit. Feltűnés nélkül hagyták oda régi és foglalták el új
szállásterületüket. A Balkánon megszokott jelenség volt az oláhok folytonos
barangolása egyik tartományból és országból a másikba. Nyaranta a magas
hegységek embernemjárta legelőjét taposva messzi vidékekre kalandoztak. A
hellászi és tesszáliai oláhok a bolgár hegyeket, a moldovaiak századokkal
később Erdély havasait járták, sőt a Krími-félszigetig is elkalandoztak. Igy
jöttek át az Alduna balpartjára is, de ez jóval későbben történt, a X–XI.
század fordulóján. Az oláh pásztorok jól megfértek bolgár és szláv uraikkal,
kik mérsékelt állatbeszolgáltatás ellenében nem zavarták őket életmódjukban és
szokásaikban. Annál nehezebben viselték a bizánci hatalom jármát s mikor a
császárok a X. század végén elindultak Bolgária meghódítására, az oláhság is
mozgásba jött s a déli részekről elindult észak felé.
A X. és XI. század fordulóján lépték át az
Alduna vonalát. A Déli-Kárpátok és az Alduna közötti vidék akkor a besenyők,
majd az ezeket kiűző kúnok uralma alá jutott. Velük került az oláhság szoros
kapcsolatba s az ő uralmuk idején a termékeny síkságon tért át a földművelő
életmódra. A bizánci uralom alatt maradt makedó-oláhok ugyanez időben szoros
kapcsolatba kerültek az immár elszlávosodott bolgárokkal s a XII. század végén
velük együtt vívták meg szabadságharcukat, minek eredménye a »bolgárok és
oláhok fejedelmének« nevezett Asenidák ifjabb Bolgárbirodalmának megalapítása
lett. A kun és bolgár uralom alatt élő oláhok közül a Dunán inneni, Kún országi oláhok 1241-ben tatár uralom alá kerültek. A tatárok nem szállták meg, csak
adóztatták e terület népét, hol így az oláhok viszonylag függetlenül éltek,
egészen a XIII. század végéig, mikor a tatár uralom e vidékről lassanként
visszahúzódott.
A besenyőkkel és kúnokkal való együttélés
idején a trák-illír-szláv ötvözetű oláh népiség újabb lényeges összetevővel
gyarapodott, besenyő és kún népelemeket szívott fel magába. Az őket megszervező
kenézek és bojárok jobbára kún és besenyő eredetű urak voltak, mint ahogy délen
a bolgárok voltak megszervezőik. Ahogy a Terteridák kún dinasztiája
elbolgárosodott, úgy oláhosodott el Tokomér fiának, a havaselvi Basarábának
dinasztiája is, Oláhország legrégibb uralkodó családja. Az oláhság egy
csoportját politikai egységbe foglaló első alakulatot, a románul Olténiának
nevezett Szörényi-bánságot az Aldunától az Oltig terjedő nyugati
területszakaszon a magyar királyok szervezték meg. A Munténiának nevezett
Oláhországot is magyar védelem alatt szervezte fejedelemséggé első vajdája:
Basarába, kinek neve I. Károly Róbert magyar király 1324. évi oklevelében
jelenik meg először. A másik vajdaságot – Moldovát – is Nagy Lajos magyar
király megbízásából szervezte tartománnyá 1346-ban Drágos vajda, kit 1364-ben a
néhány évtized előtt magyar földre telepített, de hűtlenségbe esett Bogdán
máramarosi vajda űzött el. Bogdán a vele rokonságban álló havaselvi vajdával
összejátszva fellázad Nagy Lajos ellen s nagy csoport oláhval Moldvába
költözve, annak urává kiáltatta ki magát. Jellemző, hogy a török – bolgár,
besenyő, kún, tatár – vérkeveredésen át nem ment és a magyar királyság
szomszédságába sohasem jutó arumun, megleni és isztriai oláhok nem jutottak el
az államalkotáshoz, de még annak megkísérléséhez sem. Erdélybe az oláhság még a kárpátokon túli két vajdaság megalakulása előtt kezdett beszivárogni. Ez a
beszivárgási folyamat megelőzte a tatárjárás után tapasztalható tudatos
gazdasági telepítést és a határzóna védelmét szolgáló katonai célú, XIV.
századi királyi telepítést. Elvileg nem lehetetlen, hogy egyes pásztorcsoportok
hosszabb-rövidebb időre már a XI. században is megjelentek a Kárpátok dús
havasi legelőin, de az oklevelek csak 1210-től kezdve emlegetik őket.
Az egyetlen történeti kútfő, amely már a
magyar honfoglalást megelőzően oláhokról beszél Erdélyben és a Bánságban: III.
Béla királynak 1200 körül író Névtelen jegyzőjének Gestája. Ennek az
értesítésnek azonban csak azok tulajdonítanak jelentőséget, akik nem ismerik a
középkori nyugati és magyar gesta-irodalom szerzőinek meseszövő módszerét és az
anonymusi mű viszonyát a Szent László-kori ősforráshoz és egyéb krónikákhoz.
Anonymus a honfoglalás korának rajzában saját korának néprajzi, politikai
földrajzi, alkotmányjogi és társadalmi viszonyaiból indul ki s ezeket vetíti
vissza jó háromszáz esztendővel a multba. A modern forráskritika minden
kétséget kizáróan megállapította, hogy a 24–27. fejezetekben elbeszélt »Gelou,
quidam Blacus« elleni hadjárat története más eseményekre vonatkozó adatokból
összeállított elbeszélés, amelynek eseményei az ősi Gesta szerint a
honfoglaláskor, Szent István és Salamon Korában játszódtak le. Erdélyi
oláhokról egyébként a XI. századi Gesta nem tudott, abban csak a Dunajobbparton
lakó pannóniai »pastores Romanorumról« van szó s Anonymus az egyetlen, akinél
Gelou és oláh népe szerepelnek. Anonymus a magyar dicsőséget gyarapítandó az ő
korában az országban, vagy az ország szomszédságában lévő népeket mind összegyűjtötte a Kárpátmedencében, hogy a honfoglaló magyarokkal legyőzethesse,
illetőleg kiűzethesse őket. Kiemelendő, hogy nemcsak Erdélyben szerepeltet
oláhokat a XI. században, hanem az ország egyéb vidékein is ugyancsak
anakronisztikusan morva-szlovákok és kabarok helyett cseheket és kunokat, orosz
földön halicsi fejedelmeket, Oláhországban kúnokat szerepeltet a forrásában
említett bolgárok és szlávok, messianusok és görögök mellett. Anonymus
Gestájából legfeljebb az következik, hogy az ő korában, a XII. és XIII. század
fordulóján már voltak Erdélyben oláhok.
Ezzel az időponttal meglepően egyeznek legrégibb
oláhvonatkozású okleveleink adatai, amelyek először a magyar királynak Asen
bulgaro-vlach fejedelem részére 1210-ben küldött segédcsapataiban beszélnek a
székelyeken, besenyőkön és szászokon felül oláhokról is. A magyar királyok
tehát – mint a bizánci császárok – alkalomadtán igénybe vették a határszéli
oláhok katonai szolgálatait. A következő említés 1222-ből való. Ekkor kapta
vissza Salza Hermann, a német lovagrend nagymestere, a Barcaságot. II. András
többek között azt is megengedi a lovagrendnek, hogy akár a székelyek, akár
pedig az oláhok földjén keresztül szállítsák a sót, vámot ne fizessenek. Ebben
az oklevélben fordul elő a »terra Blachorum« területnév, amely az Olt középső
folyásának mellékén feküdt. 1223-ban Fogaras megyei oláhok tűnnek fel a kerczi
monostor részére kiadott adománylevélben, amelyben András megerősíti az
apátságot az oláhoktól megtisztított szomszédos földek birtokában. Ebben az
oklevélben három világosan magyar eredetű helynév is szerepel, de oláh
helyneveknek nincs nyoma, nemcsak Fogarasban, de egyebütt sem. A negyedik
tatárjárás előtti említése az oláhoknak az 1224-ben kelt Andreanum, a szász
hospesek kiváltságlevele. Ebben van szó a "silva Blaccorum et
Bissenorumról", amelyet a szászok együtt használhattak az oláhokkal és besenyőkkel.
A tatárjárás előtti adatok mind Erdély déli határvidékére vonatkoznak, ami
szintén az oláhságnak délről északra irányuló terjeszkedésének bizonyítéka.
Az 1241-iki nagyfokú elnéptelenedéssel járó
mongol-tatár invázió után az államhatalom és a magánosok a gazdátlan és gyér
lakosságú területek benépesítésére s így jövedelmezőbbé, védhetőbbé tételére
mind gyakrabban nyúltak a telepítés eszközéhez. 1252-ben Kercz mellett újból
oláhokat találunk, majd 1256-ban, 1260-ban és 1291-ben hallunk ismét erdélyi
oláhokról. 1292-ben II. András megengedi egy ősi magyar birtokos család
tagjainak, hogy magyar nevű falvaiba – Ilye, Szád, Fenes – oláhokat telepítsen.
Ez az engedély nemcsak az első, de az egyetlen adat is, amely az oláhok XIII. századi életéről szól. Ezeket az oláhokat a Kárpátokon túlról hozták, mert a királyi birtokokról nem volt szabad magánbirtokokra telepíteni.
III. Andrásnak egy 1293-ból keltezett oklevele az a forrás, amely lehetővé
teszi, hogy az Erdélybe egészen a XIII. század végéig beszivárgott és ott
letelepített oláhság számát megbecsülhessék. Ebben ugyanis elrendeli a király,
hogy »valamennyi erdélyi oláh«, tekintet nélkül arra, hogy ki a földesuruk,
költözzék a Fehér megyei Székes nevű királyi uradalomba. Ebből a rendeletből megállapítható,
hogy az egész akkori erdélyi oláhság egyetlen királyi birtokon is elhelyezhető
volt. 1294-ben bihari oláhokat emleget egy oklevél s ugyancsak Biharból való
1283-ból a legrégibb helynév, amelynek az oláh szó is alkateleme: Oláhtelek. Az
ilyen összetételű helynevek bizonyítják, hogy egyébként magyar nyelvterületre,
sőt rendszerint magyar falu mellé történt az oláhok telepítése s az új falut a
magyar környezet nevezte el a megkülönböztető Oláh-jelzővel. Ilyen típusú
helynevek még Oláhkapus (1391. Kolozs megye), Oláhlekence (1418. Torda megye), Oláhcsesztve (1482. Fehér megye), Oláhlapád(1499. Fehér megye) stb.
A XIV. és XV. században meggyorsul az oláh
települések üteme. Erdély különböző pontjain kenézek által telepített új falvak
– novae plantationes – jelennek meg, vagy pedig elnéptelenedett helyeket
töltenek meg oláhsággal. A kenézek feladatait az oklevelek ilyen latin
fordulatokkal írják körül: »populorum multitudine decorare; populis bene
replere et augmentare«. A Déli-Kárpátok völgyeiben megtelepült oláhság a XIV.
század második felében nyomult a Maros folyó jobb partján fekvő Zaránd és Arad
vármegyék területére. Biharmegyétől északra Szilágy és Szatmár megyék erdős és
hegyes vidékein a XIV. században mindössze 26 oláh lakosságú falut ismerünk,
legtöbbjük századvégi telepítés eredménye. Besztercenaszódban a XIV. századból
egyetlen oláh falu ismeretes. Kolozs megyében 1332-ben jelentkeznek az oláhok s
a század második felében bukkannak fel Torda aranyos és Marostorda vármegyékben
is. 1320 és 1340 közt jöttek Havaselvéről a máramarosi, ungi, beregi oláhok
nagyobb telepes rajai. A XIV. században a magyarság egész Erdély területén
megtartotta számbeli fölényét még Temes, Krassó-Szörény, Hunyad és Máramaros
vármegyékben is.
»Egyik oláh telep a másik után tűnik fel ezen
a vidéken s a benépesítés módjáról is tájékoztatnak Bogdán máramarosi oláh
vajda betelepítésének körülményei. A király megbízásából Jánki László kalocsai
érsek Krassó várában, a Szörénység határán tárgyalt Bogdánnal ennek
betelepítéséről az 1334. évi Mindszent-napjától a következő 1335. évi
Nagyboldogasszony-napjáig, tehát több mint háromnegyed évig. Nyilvánvaló, hogy
a legelőkelőbb országos és egyházi főméltóságok egyike ily hosszú ideig nem
foglalkozhatott valami apró-cseprő telepítés ügyével, hanem csak oly nagyobb, ezrekre
rúgó népcsoport befogadásának kérdésével, melynek átvonulása új lakóhelyére és
egyházi hovatartozása nehéz probléma elé állította a hatóságokat. E tárgyaláson
dőlt el a havas elvi fejedelmekkel rokonságban álló Bogdán leendő jogállásának,
a kerületi vajdaság délvidékünkön ismeretlen intézményének kérdése is. E
telepítés méreteit világítja meg Bogdán későbbi moldovai szereplése is. Népe
elég nagyszámú, hatalma elég erős volt, hogy – bár egy része Máramarosban maradt
– a magyar király többi oláhjainak és határvidéki vármegyéinek haderejével
dacolva, függetlenségét kivívja.«
»Az ország belsejében kenéz és vajda néven
szereplő telepesbíráik, aféle soltészek vezetésével vármegyei területre
telepített oláhok, más szabad telepesek módjára illeszkedtek be a társadalom és
közigazgatás szervezetébe s a XIV. század folyamán azokkal együtt olvadtak be
az egységes jobbágy-paraszti osztályba. Nem így a határvidéken. Ott a királyi
hatalom katonai célokra használta fel a keleti végeket még mindig nyugtalanító
tatárok szokásait és harcmodorát tapasztalatból ismerő s a tatárokban esküdt
ellenséget látó, nyers erkölcsű, bosszúra éhes és a hegyvidéki cselvető harcra
kiválóan alkalmas havasi pásztornépet. E hivatásukhoz képest a Balkánról
magukkal hozott társadalmi és közigazgatási szervezetüket érintetlenül
illesztette be a magyar határvidéki közigazgatás szervezetébe. A temesi és
krassói oláhok a szörényi bán, majd meg a temesi főispán, a hunyad-, szeben-,
fogaras-, brassóvidékiek az erdélyi vajda, a máramaros-ung-beregi telepesek a
vármegyei főispánok hatósága alá kerültek. A délvidéken egy-egy királyi várral
a központjukban külön oláh kerületek (districtus, provincia valachicalis)
keletkeztek s e kerületek népe az illetékes királyi főtisztviselőt helyettesítő
magyar várnagyok állandó felügyelete és ellenőrzése mellett működő kerületi
önkormányzatok hatósága alá tartozott. Az északkeleti határon megtelepedett
oláhoknak még kiterjedtebb önkormányzatuk volt. Itt Nagy Lajos uralkodása
idején magyar várnagyok helyett a vármegyében lakó összes oláhok által
választott máramarosi, ungi, beregi vajdák álltak az önkormányzat élén: ilyen
vajda volt Moldovában is Drágos és Szász, mielőtt Bogdán a független oláh
vajdaságot megalapította volna.«
»Az autonóm hatalom ezekben az oláh kerületekben
a kenézeknek (kenezii valachi) kezében volt, kik a pásztorkodó oláhok
közösségeinek bírái, katonái, közigazgatási előljárói voltak, de maguk már
földmíves gazdálkodást folytattak s a magyar földesurak módjára adóztatták és
dolgoztatták a pásztorkodó oláh-val szemben rumuny-nak (rumun; rumân) is
nevezett földmíves elemeket. A jobbára bolgár, délszláv, besenyő, kún eredetű
kenézek hűbéres jellegű földje később örök birtokká változott, amit nyomon
követett a nemes-kenézi rang megszerzése. A kenézségnek hovatovább előfeltétele
lett a nemesség és a katolikus vallás, ezek a nemesek azután beolvadtak a
magyar nemességbe, a hatóságuk alá tartozó földmíveseket és pásztorokat
földesúri hatóságuk alá vetették s földjükre egyéni adományt szereztek. Egész
sor ily kenéz-származású magyar köznemesi és főnemesi nemzetség példája
bizonyítja, hogy ez a folyamat a XIV–XV. században mily gyorsan és alaposan
ment végbe. A korai településű kenéz családok ivadékai közül igen kevesen
maradtak meg, vagy tértek vissza környezetük hatása alatt oláhnak.
Kiszakadásukat népükből a társadalmi emelkedésen és magyar családokkal való
összeházasodásokon túl a vallási és műveltségbeli különbség, a Nyugat és Kelet
erkölcsének mély szakadékai választották el a köznéptől, mely szükségképpen süllyedt
alá a magyar pórnéppel együtt a parasztjobbágyság, nemesi rangot nem nyert
kenézeik pedig a falusi jobbágybíró színvonalára.«
A XV. században új oláh telepes áradat indult
Magyarország felé a törökök előnyomulásával. A szultánnak meghódoló Bolgária földmíves
bolgár népe továbbra is megmaradt ősei földjén. A pásztorkodó oláhság
kivándorolt s a hozzá hasonlóan még mindig nomadizáló s ekkor már szintén
vlachnak vagy valachnak nevezett szláv pásztorok népes csoportjaival a duna balparti oláh fejedelemségbe, a Száva-Dráva-közére, majd pedig Magyarországba húzódott. Királyaink és a földesurak szívesen látták őket, velük
pótolták a török pusztította magyarságot s ez a folyamat a XVI. és a XVII.
században is tovább folyt. Az 1597–98. évi tatárjárás nyitja meg pl. a Körösök
és a Szamos völgyében a nagyobb szabású oláh betelepedés kapuját: Bihar és
Csongrád vármegyékről tudjuk, hogy ősi, árpád kori magyarságukat ezek a
tatárjárások ölték meg, vitték örök rabságba. Egy 1689-i erdélyi törvény
általában megállapítja, hogy ahol régebben magyarok laktak, ott most oláhok
vannak, akiket tehát arra kötelez, hogy a hívek nélkül maradt magyar papnak
továbbra is fizessék a papbért. Sok ilyen csendes térfoglalás csak akkor derül
ki, ha a magyarok helyébe telepedett oláhok nem hajlandók a kálvinista pap
eltartására fizetni, mivel úgyis bejött az ő pópájuk, aki adakozásból él. Déva
még a XVII. század elején is teljesen magyar város, Bethlen Gábor alatt
költözik be 4–5 oláh család, 1640-ben azonban már oláh templom építéséről van szó.
Az erdélyi oláh bevándorlás rohamosan
gyarapszik a XVIII. század folyamán, amikor a szomszéd oláhországi és moldovai
vajdaságok trónján a szultán által kinevezett fanarióta fejedelmek (1711–1820)
uralkodtak. Sehol Európában a jobbágyságot oly mértékben ki nem használták,
mint a két vajdaságban; rabszolgák voltak, adás-vétel tárgyai, rengeteg adónem
kiszipolyozott előteremtői. A XVIII. században bevándorló nemzetiségi elemek
között a vajdaságokból menekülő oláh csoportok a legszámosabbak. A bécsi udvar
portai követe kénytelen volt lépéseket tenni a tömeges bevándorlás
megakadályozására, aminek azonban nem lett gyakorlati eredménye. Míg 1720-ban a
Bánság őt megyéjében 45.000 lakos élt, addig 1787-ben már 774.000! Ennek a
hallatlan méretű szaporodásnak az oláh elem beáramlása az oka. A XVII. század
végén az oláhok vallásos uniója érdekében fáradozó jezsuiták az erdélyi oláhság
számát 200.000-re becsülték. Ha ezt a számot 25 %-kal még fel is emeljük, sem
jön ki több, mint Erdély akkori lakosságának a fele. Ezzel szemben II. József
alatt 800.000 oláh élt Erdélyben. Ezt a nagy gyarapodást sem a természetes
szaporodással, sem pedig magyar jobbágycsoportok eloláhosodásával megmagyarázni
nem lehet, csak a forrásszérűlég is kimutatható tömeges bevándorlással.
Az erdélyi oláhságba – éppúgy mint a havas elvi és moldovai városok magyar lakosait felszívó kárpátokon túli oláhságba, mely a moldovai csángók nagy részét is felszívta és a román nép faji összetételében kimutatható (török, bolgár, besenyő, kún, székely, tatár) vérkeveredés
az oka annak, hogy a székelyeken politikai célzattal végzett vérvizsgálatok az
oláhok vérképévvel rokonvonásokat tüntetnek fel. Az egyre nagyobb területen
együtt élő két nép kétségtelenül gyakorolt egymásra asszimilációs hatásokat.
Oláhtöbbségű vidékek jobbágysága általában felszívta a magyarságot. Csak a
felsőbb társadalmi osztályokban győztek a magyarosító erők. Nagy Lajos óta
számos kenézt nemesítettek meg a magyar királyok és ezek a nyugati műveltséget
szerzett családok beleolvadtak a magyarságba. Erdély néprajzi viszonyainak
történeti alakulásából önként következik, hogy a kölcsönös beolvasztási
folyamatok a jobbágyság rétegeiben az oláhság számára voltak kedvezőbbek.
Hatalmas konzerváló erőforrást jelentett az oláhság görögkeleti vallása, amelynek
védőpajzsáról éppen úgy lepattantak a középkori katolikus térítők kísérletei,
mint később a reformáció törekvései. Román tudósok általában azt hirdetik, hogy
az erdélyi fejedelmeknek a reformáció révén az oláhság elmagyarosítása volt a
célja, teljesen megfeledkezve arról, hogy éppen a reformáció nyomán indult meg
az oláhság kulturális elrománosítása. Bármilyen paradoxul hangzik, az erdélyi
fejedelmeknek az oláh műveltség románná és nyugativá tételében
összehasonlíthatatlanul nagyobb érdemeik vannak, mint az egész ortodox
klérusnak. Olyanféle népiségpusztító és véleményváltoztatás, intézményesen megszervezett és végrehajtott akcióról, mint a nyugati magyar-román
határvidéken és a Székelyföldön működő »kultúrzóna«-szervezet, az 1918. előtti
nyugati szellemű erdélyi törvényhozásban nem volt s nem is lehetett szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése