Kik azok a székelyek? Milyen nyelven beszélnek?

************************************************

*Székelyföldön nem ismeretlen e mondást: „Székely szarta a magyart!”, mely tézist jómagam is osztok, de ettől eltekintve én még magyarként nőttem fel és az volt mindig a tudatomban, hogy a székelyföldi is pont olyan magyar, mint az anyaországi magyar, csak ez utóbbi a hiányos történelmi ismeretei okán kicsivel több hülyeséget hord össze mivel sokuk számára már az is meglepő tény, hogy itt is magyarul beszélnek.

De afelől hogy ők is ill. „műnk” is magyarok vagyunk, sosem volt kétségem, csak a „hazait” székelynek hívják; kb. így fogtam fel én a határon átívelő nemzet fogalmát. Ugyanakkor kisebbségi magyarként örömmel tölt el a tudat miszerint az utóbbi években egyre erőteljesebben bontakozik ki és erősödik a székely öntudat és az ezzel járó nemzeti öntudat ébredése. Ám amikor az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket hallok miszerint: „a székely nem a magyar nemzet egy része, hanem egy erős regionális (helyhez kötött) identitás” önkéntelenül is felmegy a pumpám. Mégis kik azok a székelyek? Milyen nyelven beszélnek? 

A székelyek mindig „magyarok” voltak, nyelvük a legősibb magyar nyelv jellegeit őrzi; az ősi magyar írás a „székely rovásírásban” náluk maradt meg legtovább. Társadalmi berendezkedésük – a földközösség, a zárt katonai szervezet (főnemesek, lófők és gyalogok), a székely kiváltságok, a nemzetségek szerinti birtoklás és a székekre, nemekre való tagozódás – sokáig megmaradt. A hét székely szék – „aranyszék” – a XII. században a következő volt: a telegdi (később udvarhelyi), a marosi, a csíki, a sebessi (később sepsi), a kézdi, az orbai és az aranyosi szék; a XIV. századtól a sepsi, az orbai és a kézdi székből Háromszék lett, 1390 után a Csíkszékből kiszakadt Kánonszék, 1466-ban pedig Gyergyószék, illetve Udvarhelyszékből Bardóczszék és Keresztúrszék. A „fiúszékek”: Miklósvár, Bardóc, Gyergyó, Kászon, Keresztút és Szereda. A székelyek hun eredetét először a XVIII. században kérdőjelezték meg, amikor a hun nép utódának hinni magát a rebellis magyar nép egy csoportjának, már maga kész veszedelem volt. Ebben a monarchikus időben a magyarság „ázsiai” eredetének vallása is szégyennek tűnt. A székelység deheroizálásában a múlt századi finnugriták magyarellenes eszméi mellett a román nacionalistáknak sovinisztává való válása is fontos szerepet játszott. Opreanu Sabin volt az első a XIX. század elején, aki helységnevekből próbálta a románok őslakosságát bizonygatni Erdélyben, holott köztudott volt, hogy Erdélyben az első román – vlah – falu 1252-ben létesült. Ezután a „dáko-román” elmélettel – amely szerint a románok a trák eredetű dák népnek és a rómaiaknak utódai – próbálták a székelység ősiségét – nem sok sikerrel – kétségbe vonni. 

Egyik kedves ismerősöm a következőképp nyilatkozott e témában: „Tudnék vitázni arról, hogy „magyari” nyelven beszél-e a székely, de nem teszem. Amikor az a kérdés szegeződik nekem, hogy „magyar vagy-e?” vagy „esti román?”, számomra csakis egy válasz létezik: székely vagyok, mert székelynek születtem. Az általam használt nyelv pedig, ha a kérdező korlátoltsága miatt nincs más lehetőség, azt mondom, a magyar.” 

Ezek után joggal felmerül bennem a kérdés: vajon magyarnak vallják-e magukat: a jászok, a palócok, a matyók, a hajdúk netán a gyimesi csángók. Ami meg minket székelyeket illet, jómagam Szélyes Sándor: Székely Karácsony c. versének egy sorával határoznám meg nemzetiségem: „a székely is magyar csak egy kicsivel több”, mert a mi népünk az anyaországtól elszakítva is képes volt megőrizni magyarságát, ápoljuk a hagyományainkat, és erős nemzeti öntudattal rendelkezzünk. Magyarabbak vagyunk mint Ők ott a határ túloldalán, magyarabbak mint sok anyaországbeli szájhősködő, díszmagyar!

Asztalos István




********************************************************************************************************************************